Wass Albert : Kivándorlók dala

Bús vállunkon nyűtt tarisznya,

nyűtt lábunkon ócska csizma,

fel is út, le is út,

idegenbe visz az út.

Fáj szívünkben régi emlék,

bizony pajtás, haza mennénk,

de nincs hova: nincs hazánk

se otthonunk, se anyánk.

Idegenből idegenbe,

munkahelyről munkahelyre

visz az idő, visz a szél,

gonosz idő, gonosz szél.

Gép dübörög, fejsze csattan,

otthon járunk gondolatban

s míg hordjuk a szolga-súlyt

fáj az élet, fáj a múlt.

De majd egyszer üt az óra

s fölszállunk egy víg hajóra,

hohahó, szép hajó!

Vitorlája, mint a hó!

S nyűtt szívével halál szárnyán

hazatér a bujdosó.


(Wentorf, 1951)