Wass Albert : Magyar cirkusz


Cirkuszról álmodtam az éjszaka.

Emberek, az álom szörnyű volt!

Még le sem ment a nap egészen

s már följött véresen a hold!

Indulót kürtölt frakkosan a Halál!

Körben a világ valamennyi népe

megtöltötte a páholysorokat

s minden szem az arénát nézte.

Ott gyilkolták egymást a magyarok,

Torz jelmezekben részegen!

Szemükben láz, kezükben kés

s csorgott a vér a késeken...!

Mindenki küzdött ott mindenki ellen

és ezer bohóc röhögött!

A világ jelszavakat ordított

és fogadásokat kötött:

– Én arra a vörösre fogadok!

– Enyém a zöldinges legény!

– Szorítsd, te Árpád-címeres!

– A gatyás paraszt az enyém!

S a magyarok csak ölték egymást.

Tombolt a halál-zenekar.

S Európa cirkusz-porondján

fogyott, fogyott a magyar.

Aztán a végin egy maradt csak.

Ezer sebéből folyt a vére.

Bámult fáradtan, eszelősen

a véráztatta csatatérre.

A nézők elszámolták a fogadásokat.

Aki vesztes volt, fizetett.

Nehányan már ásítottak is.

Aztán mindenki hazament.

Pár kapzsi suhanc még összeszedte

az elesettek rongyait.

Aztán már csak a hold bámulta

borzadt szemével, vörösen

az új magyar Kaint.