A fazekasság

Amíg őseinknél a fémművesség világszínvonalon állt, kerámia-készítésünk csak közepesnek mondható. Ennek egyszerű oka az volt, hogy őseink úton levő tagjai Európában egyedüli módon "kővel főztek"; nyergeikre nem akasztottak nehéz és törékeny cserépedényeket, hanem szárított húsokat vagy húsport vittek magukkal és tarsolyukban tűzszerszámot hordtak. Tüzet gyújtva a tűzben lehetőleg nagy fajhőjű vulkanikus köveket (zárványokat) forrósítottak fel és azt hidegvizet tartalmazó edénybe (lopótökbe, fateknőbe vagy háncsedénybe) dobták. A magukkal hozott szárított (pácolt) húsokat vagy húsport ebben a forró vízben hidratálták (főzték meg). Emellett természetesen ismerték az edényművességet is, sírjaikban útravalóul cserépedényekbe a halottnak ételeket helyeztek el. Fazekasaink háromféle edényt készítettek: 1. agyagból hevenyészve összegyúrtak edény-alakokat, azt a sír mellett tartott "halotti toroknál" kicsit "kiégették" és abba helyezték a halottnak szánt útravalót. Régészeink többnyire ezeket a "gyatra" edényeket találják őseink sírjaiban. 2. Hétköznapi használati edényeinket fazekasaink kézikorongon korongolták, így az edények itt-ott különböző vastagságúak voltak. Az edények falához lassúbb forgatás mellet fésűszerű szerszámot tettek, így egyszerű hullámvonalakkal díszítették azokat. Az edényeket általában űrmérték szerint készítették és aljára "fenékbélyegeket" karcoltak (nyomtak). Ezek többnyire homorú jegyek vagy karcolatok, amelyek az edények készítőinek vagy használói nevének rovásírásos rövidítése, un. "tamgája" volt. 3. lábbal hajtott szépen formált és mázas edényeket is készítettek hétköznapi használatra; ezeket sohasem rakták a halott mellé sírjába. Az ilyen edények telepásatásoknál kerülnek elő. Fazekasaink legszebb és legjellemzőbb alkotásai a cserépüstök vagy cserépbográcsok voltak. Ez a forma Erdélyben és a Havasalföldön sokáig használatban volt. A bográcsok fejőedényként is szolgáltak, de mivel sokuk alja kormos, nyilvánvalóan főztek is bennük. Peremükön átfúrt lyukakat találunk; ezeket vagy felfüggesztve vagy három lábra állítva használták.

Kiszely István: A magyar nép őstörténete