Komj�thy Istv�n: Mond�k k�nyve

Hun �s magyar mond�k

Hullatja level�t az id� v�n f�ja. Pirossal verseng�, rozsdasz�n� �s halk szav� s�rga meg z�ld lev�llel ter�tve a p�zsit. L�nyaim, fiaim, ny�jts�tok kezetek, �lj�nk a v�n fa al�. R�gi-r�gi id�r�l, hajnalok hajnal�r�l mes�lek most nektek. Messze-messze Napkeletre rep�l�nk, kakukkf�illat� f�ves pusztas�gba, ahol a szilaj parip�kon sz�guldoztak a puszta fiai, h�v� k�rt�k szava zengett, s n�gy �gt�j visszhangozta deli vit�zek harci ki�lt�s�t. Oda rep�l�nk, ahol rettenthetetlen h�s�ket nevelt a sz�rnyas id�: b�tor pillant�s� f�rfiakat, h�s lelk� asszonyokat, akiknek tetteit �mulva csod�lja a vil�g.

Hol volt, hol nem volt, akkor az Id� f�ja, a Tetejetlen Fa is fiatal, sz�p, sud�r fa volt…

Messze-messze Napkeleten, kakukkf�illat� pusztas�gban, az ez�stpatakon t�l, az aranyerd�n innen, a t�z f�nye fejedelmi s�torra vet�dik. A s�tor el�tt h�rman �lnek. Egy �sz hajfonat� �reg f�rfi, most csak sz�zesztend�s �regnek nevezem, de igaz�ban m�r a sz�zhuszadik esztendej�t is bet�lt�tte, a mellette k�ny�kl� nagy bajsz� �reg tal�n m�g n�la is t�bb tavaszt �rt meg, annyit �rulok el r�la, hogy t�ltos. Vel�k szemben egy p�rduckacag�nyos ifj�, vend�gs�gbe �rkezett a sz�zesztend�s �reghez; hogy � kicsoda, arr�l most hallgat az �r�s. Egyv�gt�ben huszonkilenc este �lnek, mert a k�t �reg �ppen huszonkilenc mes�t mond. Amikor le�lnek, a fiatal hold feltetszik az �gre, ahogy fogynak a mes�k, a kerek hold is fogy, s mire a huszonkilencedik mese is v�get �r elfogy eg�szen.

   De nicsak, a t�zes itallal teli kup�kat magasba emelik, s a sz�zesztend�s �reg h�traszegi fej�t, s a dali ifj� fel� fordul:

 -A h�tpecs�tes titkokr�l akart�l hallani? Szeretn�d tudni, hogy mi v�r r�d? Nem b�nom! Hallgass h�t! Titkokat hallasz most, sok-sok mes�t, melyet egykor sz�p fonat� any�k d�doltak. Mes�imb�l, amit csak akarsz, mindent meg�rtesz. De jaj neked, ha szavaim elfeleded! Akkor ink�bb ne is sz�lett�l volna…

ELS� R�SZ

PUSZTA

Hol volt, hol nem volt, volt egy orsz�g, ahol se a

 nap, se a hold nem vil�g�tott, se a csillagok nem

 s�t�ttek…

Egy szeg�ny embernek volt h�rom fia, a legki-

sebbet h�vt�k Sz�pmez� Sz�rny�nak. Tizenhat

�ves volt �s nagyon kem�ny leg�ny. Azt mondta,

hogy k�t b�tyj�val � majd el fogja hozni a napot, a

holdat �s a csillagokat.

                                              (Magyar n�pmese)

1.

A TEJILLAT� PUSZTA

Hol volt, hol nem volt, volt a vil�gon, az �veghegyen is t�l, az �perenci�s-tengeren is t�l, ahol a kurta fark� malac t�r, de h�t bakarasszal m�g azon is t�lnan, volt egy magos fa. Annak az alja olyan v�kony volt, mint a kisujjam, azon fel�l meg mint a vastag ujjam, m�g azon fel�l mint a kezem sz�ra ; ahol meg m�r olyan volt, mint derekam, fel se lehetett l�tni. Annak a f�nak a tetej�ben volt a Fels� Vil�g, ott lakott Arany Aty�cska l�nyaival �s fi�val.

   A nagy fa �rny�k�ban, lenn a f�ld�n patak kanyargott. Azon innen egy nagy-nagy t�lgyerd� vetett �rny�kot. A patakon t�l v�gel�thatatlan puszta z�ldellt, s annyi tarka vir�g vir�tott, ahogy azt megsz�molni is vagy ezer esztend�be tellene! De nem is akarta a sz�p gy�ngyik�t, ny�lf�vet, k�rtik�t, piros pipacsot, pacsirtaf�vet senki megsz�molni.

  Takaros s�tor �ll�tott a t�lgyerd� l�bj�ban, kerek sz�p s�tor, dombor� volt a teteje, mint kerek cip��, de olyan �ri�si cip��, hogy kisebbfajta hegynek is beillen�k. A h�t�t a s�tor �szaknak t�masztotta, d�lnek nyitotta a kapuj�t, s k�r�l�tte k�t f�lk�rben vagy h�sz s�tor domborodott.

  Az �reg Puszta k�t sz�p l�ny�val s tem�rdek sok fi�val lakott a t�lgyerd�  �rny�k�n a s�tortany�n.

  Volt a s�tor k�r�l, a puszt�ban, az erd�kben, a patakon annyi tennival�juk, hogy azt sem tudt�k, mihez kapjanak el�bb, s melyiket fejezz�k be hamarabb. S ha csak a v�zbe vetett horgokkal, a halfog� vars�kkal, a lesekkel s a tem�rdek b�r�nnyal kellett volna b�bel�dni�k, az m�g hagyj�n…

  Az �jszaka is mi nem t�rt�nt?!

  A juhhod�lyb�l sz�r�n-sz�l�n elt�nt az �reg Puszta szemef�nye, d�delgetett j�sz�ga: aranysz�r� b�r�nya. Most azt�n megj�rhatj�k h�t t� hossz�t, am�g megker�l!

 -Hahooo�! Hahooo�!... Sz�p… mez�… Sz�r… nya!... Hahooo�!... – z�gott v�gig az �bred� t�boron az �reg Puszta riaszt� k�rtje.

  A kar�mokban egyszeriben fel�reztek a pihen� �llatok, s riadtan vetett�k fel a fej�ket. Talpra ugrottak a p�sztorok, s a jobb sz�rny els� s�tr�n felcsap�dott a sz�nyegtakar�.

  Sz�p Mez� Sz�rnya gyorsl�ptekkel iramodott apja s�tr�hoz.

Az apa gy�ny�rk�dve nyugtatta szem�t a sz�kd�csel� fi�n. Ez a legkisebbik fia! Kedves gyermeke! Igaz, hogy kicsike, de er�s, mint a medve. Irigykednek is emiatt testv�rei! Ahogy figyelte a k�zeled� fi�t, egyszeribe esz�be jutott minden sz�p, minden csud�latos, ami a legkisebb gyermek�vel eddig megesett. K�tnapos sem volt, s m�r a sz�rny�s�ges Kalam�na elrabolta. S anyj�val egy�tt egy hord�ba rekkentette. A gyerek foggal sz�letett, s azt j�solt�k, hogy nagy t�ltos lesz bel�le. Mondogatt�k, hogy mag�val a sz�rny�s�ges Kalam�n�val is meg fog verekedni. Ez�rt rabolta el Kalam�na. A hord�ban h�rom keny�rn�l, h�rom kulacsn�l egyebet nem hagyott, s belevetette �ket a tengerbe.

  Sz�pmez� Sz�rnya f�l�bredt, s enni k�rt anyj�t�l. Kapott egy kenyeret, s megivott egy kulacs bort. Alighogy az utols� kortyot lenyelte, meghuzakodott, s egy abroncs m�ris lepattant a hord�r�l. M�snap a m�sodik, s mire a harmadik keny�r utols� morzs�ja is elfogyott, lepattant a harmadik abroncs is. Sz�pmez� Sz�rnya akkor�ra n�tt, hogy a hord�t �t�rte. Ekkor nagy f�rgeteg t�madt, a hord�t a hull�m kisodorta a parti f�venyre, s amint f�ldet �rt, ah�ny dong�b�l k�sz�lt, annyif�le hullott sz�jjel. Sz�pmez� Sz�rnya kiszabadult, �s elindult hazafel� az anyj�val.

  Egyszer csak f�lelmetes ord�toz�st hall. Arrafel� l�peget, h�t egy erd� mellett h�rom �ri�s perlekedik egy b�v�s ostoron, egy gub�n, meg egy bocskoron. R�gt�n k�rt�k Sz�pmez� Sz�rny�t, hogy tegyen k�zt�k igazs�got, d�ntse el, hogy melyik�k mesters�ge a legk�l�nb. Az egyik �ri�s gubacsap� volt, a m�sik varga, a harmadik sz�jgy�rt�, s mindenkik a maga mesters�g�t tartotta a legk�l�nbnek.

  Sz�pmez� Sz�rnya �gy sz�lt hozz�juk: - �n addig el nem d�nt�m, melyitek a k�l�nb mester, am�g versenyt nem futtok. Amott az a szikl�s hegy, amelyitek el�bb visszat�r a tetej�r�l, az a legjobb mester. De az ostort, a gub�t, a bocskort addig hagyj�tok n�lam, hogy k�nnyebben futhassatok. – Mikor az �ri�sok m�r visszafel� tartottak, Sz�pmez� Sz�rnya el�b�k csapott az ostorral, s egyszeribe lelas�dtak. Mikor pedig harmadikszor is odav�gott, mind a h�rom k�v� meredt.

  �ppen j�kor, mert m�r sz�lsebesen j�tt kecskek�dm�n�ben Kalam�na. Valahogy megtudta, hogy Sz�pmez� Sz�rnya megszabadult, s most l�hal�l�ban v�gtatott el�be. No, j�kor �rkezett! Sz�pmez� Sz�rnya v�ll�ra ter�tette a gub�t, j� b� volt, az anyja is k�nyelmesen al�f�rt, s egyszeriben l�thatatlan lett. A bocskort felr�ntotta, az ostorral Kalam�na szeme k�z� cserd�tett. Azzal k�d el�tte, k�d ut�na, elt�nt, mint a harmat a reggeli naps�t�sben. Otthon a bocskort, gub�t, ostort elrejtette egy aranyl�d�ban, az aranyl�d�t ez�stl�d�ba z�rta, azt meg egy r�zl�d�ba tette s mind a h�rom l�da kulcs�t a tarsoly�ba dugta.

  Nem is lett volna baj, ha Kalam�na is k�v� v�lik, mint az �ri�sok! Csakhogy az, mikor az ostordurran�st meghallotta, gyorsan var�zsig�t mormolt, s nem v�ltozott k�v�, Egy �vatlan pillanatban azt�n elrabolta, Sz�pmez� Sz�rnya s�tr�b�l a l�d�t. Igaz, a kulcsok a kicsike fi� tarsoly�ban maradtak, Kalam�na nem f�rk�zhetett a b�v�s bocskorhoz, a gub�hoz, ostorhoz, de �gy is el�g borsot t�rt a fi� orra al�.

  Az �regnek ez mind esz�be jutott, am�g a fia a s�tor el� �rt. Amint meg�llt el�tte Sz�pmez� Sz�rnya �gy sz�lt:

- Az �jszaka elt�nt a b�r�ny. Ezt csak Kalam�na tehette.

- Az Aranysz�r� b�r�ny?

- Az a!

- Pedig ahogy meghagytad, �jf�lig �n fek�dtem a kar�m ajtaj�ban, �n vigy�ztam r�. �jf�l ut�n j� b�ty�m, Sz�pt�zek L�ngja, s hajnal fel� J�sz�l F�v�sa. Teremtett l�lek a k�sz�b�t �t nem l�phette!

- Pedig �tl�pte!

- �desap�m!

- Mit akarsz, �des fiam?

- �n termetre kicsike vagyok, de rettenetes er�t �rzek a karomban. �gy t�rdelem, morzsolom a vasat, ak�r a pudv�s fa bel�t. Nem heverek tov�bb t�tlen�l a s�tramban! Szem�be n�zek �n a sz�rny�s�ges Kalam�n�nak.

- Elj�n annak is az ideje. M�g v�rnod kell, fiam!

- Hallgass meg, �desap�m! K�l�n�s �lmot l�ttam az �jszaka, �s szeretn�m tudni, mit jelent. Fenn j�rtam a Fels� Vil�gon, a Tetejetlen Fa legtetej�ben. Ott egy napf�nyes tiszt�son egy sz�p �regember v�rt r�m, s �gy sz�lt hozz�m: „Sz�p Mez� Sz�rnya, neked t�ltos lelked van, s amikor sz�lett�l, megj�solt�k, hogy te verekszel meg Kalam�n�val. Imm�r sz�p, er�s ifj�v� serd�lt�l. Most m�r kipr�b�lhatod er�det, olyan er�s vagy, hogy Kalam�n�t is legy�z�d majd, s visszaszerezheted az aranysz�r� b�r�nyt. J�l jegyezd meg, amit most mondok: Csak h�sk�nt �rdemes �lni a vil�gon! De neked magadnak kell megtanulnod, hogy lesz h�ss� az ember. �n azt neked el nem �rulhatom!” Ezt mondotta az �reg, s mire megsz�lalhattam volna, m�r el is t�nt. Szeretn�m, ha �desap�m megfejten� az �lmomat.

  Az �reg Puszta meglepetve hallgatta fi�t, majd �gy sz�lt hozz�:

- �des fiam h�tpecs�tes titkot kell elmondanom. Nem besz�lhettem err�l neked,

hallgatnom kellett err�l mind a mai napig. Amikor te megsz�lett�l, csod�latos dolgok t�rt�ntek, ezekr�l m�r sokat mes�ltem, s magad is sokszor elmondottad csod�latos megszabadul�sod t�rt�net�t. M�g miel�tt megsz�lett�l, megj�solt�k nekem, hogy t�ltos lelked lesz, s te fogsz megverekedni Kalam�n�val, de mindaddig nem szabad r�la tudnod, am�g �lmodban nem besz�lsz err�l Arany Aty�csk�val. Az a sz�p �regember, akit el�bb eml�tett�l, csak a Fels� Vil�g ura, Arany Aty�cska lehetett. �me, beteljesedik a j�slat, te gy�z�d le Kalam�n�t! Elmondom h�t neked, ki is ez a Kalam�na. De v�rjunk vele estig, hogy testv�reid is halhass�k.

- �n �r�mest v�rok - felelte Sz�pmez� Sz�rnya -, de azt igen szeretn�m tudni, hogyan lesz h�ss� az ember. Nem tudn� ezt nekem megmondani, �desap�m?

- Ezt bizony magam se tudom, �des gyerekem!

  A nap ekkor m�r a puszta perem�re h�gott. T�nd�k�lt, b�borolt orc�ja, aranyos sugaraival bek�ll�zte a f�tyolos pusztai �gboltozatot. T�zelt a nap, ragyogott az �r�k ny�r. A puszta fiai nem ismert�k a telet.

  Sz�pmez� Sz�rnya szaladt kedves b�r�nyaihoz. Felkattintotta a nagy hod�ly ajtaj�t, kihajtotta a sok juhot �s b�r�nyk�t a selyemf�r�tre, s nekiverte �ket a tejillat� puszt�nak, hogy kedv�kre legeljenek.

  Az �reg Puszta megadta a m�dj�t! A b�r�nyok nyak�ban di�nyi ez�stcseng�k hint�ztak, s amikor a ny�j nekiindult, egyszeriben csengetty�sz� t�lt�tte be a puszt�t. A kicsike fi� minden�tt a legel�sz� ny�j nyom�ban j�rt. Ha olykor-olykor f�lrecsapott egy-egy torkos b�r�ny, r�d�rrentett:

- Kajlaf�l�, Lusta, h�j, vissza! vissza! Mit b�mulsz, Szam�rral Verseng�? Elmaradsz a t�bbit�l! Csuporba Termett Orr�, nem arra, nem arra!

  N�v szerint ismert miden b�r�nyt, n�v szerint sz�l�totta az any�kat �s a kacskaring�s szarv� kosokat. S a H�k�s, Cs�kos, Babos, S�nta, Kezes, V�zbe Pillant�, Puliszomor�t� s a t�bbi b�r�nyka mind hallgatott a szav�ra, szerett�k gondos kis gazd�jukat.

  A birk�k k�s� d�lut�n k�nn legel�sztek, elk�boroltak hetedh�t vil�g ellen, �ren-n�don �tv�gtak, megtapodt�k a v�zj�rta s�mly�ket �s a k�k�val b�lelt laposokat.

  D�lut�nra, mikor a sz�p vir�gok h�v�s�n d�nny�gni kezdtek az el�lmosodott kab�c�k, a gyapjas any�kat, a kacskaring�s szarv� kosokat s a sok cseng�s szav� b�r�nyt beterelte a fi� a kar�mba. A tejel� juhokat a fej�kar�mba rekesztette, s kezd�d�tt a fej�s.

  Ez volt �m a markos munka! Sz�pmez� Sz�rny�n azonban nem fogott ki. Er�s karral tartotta a juhot, s egy cseppig kifejte t�gy�b�l az illatos tej�t. Ilyenkor az �reg Puszta k�t l�nya, Tengerbe Pillant� meg D�lib�b, nem gy�zi hordani a sok rocsk�t. Hozz�k �resen, s csordultig tejjel viszik vissza. A tejet bele�ntik az erjeszt�k�dakba, s egyszeribe tejillattal lesz teli a leveg�, m�g a s�tor is, s a tej illata sz�t�rad a vir�gos puszt�kba.

  Most is, mire az utols� juhot kieresztette Sz�pmez� Sz�rnya a kar�mb�l, �s csordultig teltek a k�dak, m�r j�csk�n beesteledett. A j�sz�g lepihent.

  Az �reg Puszta a s�tra el�tt �ld�g�lt. Figyelte a k�zep�n lobog� t�zet, melynek l�ngja magasba felcsapott.

  Nemr�g �rkezett haza J�sz�l F�v�sa is. �ll� nap a patakon j�rt, s a v�zbe vetette horgokkal meg a halfog� vars�kkal b�bel�d�tt. � volt a hal�sz-vad�sz. A horgon fennakadt fogast, keszeget, pontyot �s rabl� csuk�t f�les kosarakba rakta, majd kiemelte a n�db�l a fonott vars�kat. Mindenkibe szorult vagy sz�z aranysz�rny� menyhal, kecses m�rna, bobos orr� tok, s annyi apr� halacska, hogy megsz�ml�lni se lehetett. D�lut�nra a sok halat megtisztogatta, hazahordta, s kirakta pirulni, aszal�dni a s�tor el�be, a sz�r�t�f�kra. Ahogy a halakkal v�gzett, szaladt a t�lgyesbe, v�gigj�rta a f�ves tiszt�sokon a leshelyeket. R�ka, meny�t, borz, hermelin s ugri ny�l verg�d�tt a hurkokban. �ppen idej�ben �rkezett, mert a farkasok meg a medv�k m�r a k�zeli boz�tok gallyait t�rdelt�k. No, ebb�l a zs�km�nyb�l nem lakm�rozhattak! Mire lebukott a nap az erd� m�g�tt, a sz�z r�ka, nyest, borz �s a hermelin bund�ja a s�tor el�tt lengedezett. J�sz�l F�v�sa a t�z mell� h�z�dott, s foldozta az elszakadt h�l�kat, k�t�tte a lyukas fenek� kosarakat.

  Sz�pmez� Sz�rnya nagy r�zbogr�csot akasztott a t�z f�l� a szolgaf�ra. H�st vagdalt bele, hagym�t pir�tott al�, megs�zva. Hamarosan finom hagymaillat vegy�lt �ssze az erjeszt�k�dakb�l sz�llong� tej j� szag�val.

  Ekkorra m�r Sz�pt�zek L�ngja is meg�rkezett a kov�csm�helyb�l, mert � �ll� nap ott f�jtatta a parazsat, s a nagy kalap�ccsal verte, form�lta az izz� vasat. Balt�kat, karcs� d�rd�kat, cifra fegyvereket kov�csolt a puszta fiainak.

  A h�s �nycsiklandoz� illata a t�zh�z csalogatta a Puszta t�bbi fi�t is. �k is a patakon, az erd�kben foglalatoskodtak reggelt�l k�s� estig. Gomb�t gy�jt�ttek, gy�m�lcs�t szedtek, mad�rtoj�st hordtak haza fonott kosarakban. Amikor mindny�jan egy�tt voltak, Sz�pmez� Sz�rnya leemelte a r�zbogr�csot a szolgaf�r�l, s apja asztal�ra helyezte. A megszabott rend szerint k�r�je kuporodtak.

  Sz�pmez� Sz�rnya helye apja jobbj�n volt. Az apa bal oldal�n a leg�regebb fi�, Sz�pt�zek L�ngja foglalt helyet, s a k�t sz�rnyon sorban a t�bbiek. Hely�ket m�g v�letlen�l sem v�ltoztatt�k meg. Mindenik�k tudta, hogy a ny�j �rz�j�t s a vasform�l� t�z ur�t illetik a f� helyek, a t�bbiek – ki balr�l, ki jobbr�l – csak ut�nuk k�vetkezhetnek.

  El�bb az �reg Puszta mer�tett csupr�b�l, azt�n sorra a fiai. Hossz� nyel� fakanaluk �ssze-�sszekoccant. A derekasan v�gzett napi munka ut�n j��z�en vacsor�ztak. M�g ettek, egyik sem sz�lt, csak a t�z pattog�sa szak�totta meg n�ha a csendet, olyakor egy-egy erdei bagoly ki�ltott, vagy egy v�rcse s�rt a f�szk�n. Mikor a kanaluk a bogr�cs fenek�n koccant, �gy sz�lt az �reg Puszta:

- Ma is megj�rt�tok h�t t� hossz�t; �tv�gtatok patakon, erd�n, vir�gos puszt�n. P�pozott kos�rral hoztatok gomb�t, mad�rtoj�st, �zletes gy�m�lcs�t. Gazdag hal�szzs�km�ny szikkad a sz�r�t�f�kon, a vadak dr�ga b�r�t hint�ztatja a sz�l, tej illatozik a teli erjeszt�k�dakban. De e nagy gy�rk�z�s, ez a f�rads�gos munka ugyan mire? Egy sz�p napon itt terem Kalam�na, s amit csak lel, mindent elrabol! M�r itt lappanghat a k�zelben a beste lelke. Az �jjel elt�nt az aranysz�r� b�r�ny!

A fi�k kez�ben egyszerre koccant a kan�l. Meglepetten tekintettek apjukra.

- Ki vihette el? – t�rte meg a csendet J�sz�l F�v�sa, hi�ba vigy�zol te, hi�ba tudod, hogy h�ny h�t a vil�g, �s merre vezet a csillagok �tja! Kalam�na ellen mit sem �r az emberek hatalma!

- A t�z l�ngja magasan lobogott, a juhhod�ly fel�l csendes csengetty�sz� hallatszott. Az �reg megsimogatta �sz hajfonat�t, mely al�folyat vir�ggal h�mzett sz�p k�nt�s�re.

  Amikor elhallgatott, sz�pt�zek L�ngja sz�lalt meg:

- �desap�m, de h�t Kalam�na vitte el az aranysz�r� b�r�nyt?

- Mi�rt haragudna r�nk Kalam�na? – sz�lt k�zbe b�tortalanul J�sz�l F�v�sa.

- Hiszen mi sohasem b�ntottunk.

- M�g egy szalmasz�lat se tett�nk keresztbe az �tj�ba! – toldotta meg az egyik fi�.

- Dehogynem b�ntottunk! Dehogynem b�ntottunk! – emelte fel a kez�t az �reg Puszta. – Itt az ideje, hogy besz�ljek nektek r�la. Ha kinyitj�tok a f�leteket, mindent meg�rtetek.

  Erre csend lett �jra, m�g a kab�c�k �lmos d�nny�g�s�t is hallani lehetett a f� k�z�l.

  Az �reg h�trasim�totta �sz hajfonat�t:

- Arany Aty�cska, a Fels� Vil�g ura, aki a Tetejetlen Fa leghegyiben aranyos palot�ban lakik, egyszer igen megharagudott. Most elmondom, hogy m�rt gyulladt kebel�ben harag, s hogy sz�letett Kalam�na.

2.

A V�Z�Z�N MOND�JA

R�gen volt, nagyon r�gen. Akkor m�g a mad�r is aranyb�l volt, a f� gy�m�ntb�l, az erd�kben aranyf�kon, ez�stvenyig�ken termett a cseng� barack, mosolyg� alma �s sz�l� sz�l�. Akkor m�g t�nd�rek, �ri�sok �s emberek laktak egy�tt a f�ld�n.

  �ltek boldogan, hallgatt�k az aranyos kakukkmad�r sz�p �nekszav�t, ha meg�heztek, aranyalm�t szak�tottak a f�r�l, �jat k�sz�tettek, csapd�kat �s vermeket �stak; vad�sztak, madar�sztak, faod�b�l m�zet pergettek, s a sz�l� szemeit csipegett�k.

  Boldogan �ltek mindaddig, am�g Arany Aty�cska L�dv�rcet a Tetejetlen F�r�l a hetvenhetedik m�lys�gbe le nem tasz�totta. De, hogy szavam ne felejtsem, azt is megmondom, hogy ki fia-borja ez a L�dv�rc.

  Arany Aty�cska m�g fiatal volt, f�rg�n j�rt-kelt gy�ny�r� birodalm�ban, h�t egyszer az �perenci�s-tenger mellett vitt el �tja, s v�letlen�l belek�p�tt a tengerbe. L�tja �m, hogy egy szikla t�madt a k�p�sb�l, s a szikla csak megy, tart egyenesen ut�na. V�gott ekkor egy f�zfavessz�t, r�suhintott a szikl�ra, mire az nyomban L�dv�rc� v�ltozott.

  Att�l kezdve a beste lelke L�dv�rc csak azon t�rte a fej�t, mint bosszanthatn� meg Arany Aty�csk�t, mert sz�rnyen megirigyelte hatalm�t, mivel Aty�cska teremtette a lenti f�ldet, ahol a t�nd�rek, �ri�sok �s az emberek laktak. Elhat�rozta, hogy titokban � is teremt f�ldet mag�nak. B�v�rkacsab�rt k�rt h�t Aty�csk�t�l, hogy abba beleb�jjon, s �gy bukjon le a tenger fenek�re, bevette a sz�j�ba, a nyelve al� rejtette, �s felbukott a v�z f�l�.

  K�rdezte a Fels� Vil�g ura, hogy tal�lt-e f�ldet. Azt felelt, hogy az eg�sz tengert bej�rta, de sehol nem tal�lt. Alig, hogy ezt kiejtette a sz�j�n, dagadni kezdett benne a f�ld, mint a kov�szos cip�, �gy kelt n�vekedett. Az eg�sz feje megn�tt: el�sz�r hord� nagys�g� lett, azt�n akkor�ra dagadt, mint egy h�z. Amikor m�g ann�l is nagyobbra n�tt, k�nj�ban, keserv�ben felny�g�tt, �s seg�ts�g�rt ki�ltott. Arany Aty�cska meghallotta ki�lt�s�t, l�tta dagadt fej�t, elnevette mag�t, s �gy sz�lt: L�dv�rc, k�pd ki azt a f�ldet, amit a tenger fenek�r�l felhozt�l! H�t csud�k csud�ja, a kik�p�tt f�ldb�l k�szikl�k, �ri�si hegyek t�madtak. Mivel L�dv�rc hazudott, Aty�cska ekkor b�ntet�sb�l letasz�totta a hetvenhetedik m�lys�gbe, s megparancsolta neki, hogy onnan el� ne mer�szkedjen, s az embereket, Arany Aty�cska n�p�t, h�borgatni ne merje.

  L�dv�rc azonban nem fogadott sz�t. El�mer�szkedett, s az emberek k�zel�be f�rk�z�tt. S�gott-b�gott a f�l�kbe, egyre hajtogatta: - Ne k�sz�tsetek ti f�radts�ggal �jat magatoknak! Minek �rzitek ny�jaitokat? Terem cseng� barack, amennyi csak kell. Sz�l� meg alma is van el�g, csak egyetek, igyatok, mulassatok, s m�s egy�bbel ne t�r�djetek.

  Arany Aty�cska n�pe nem hallgatott a bujtogat� szav�ra. De a t�nd�rek s �ri�sok f�l�be is eljutott L�dv�rc csalafinta biztat�sa. Att�l kezdve semmivel sem t�r�dtek: ettek, ittak, mulatoztak reggelt�l k�s� �jszak�ig. L�dv�rc meg boldogan d�rzs�lte �ssze a tenyer�t, hogy borsot t�rhetett arany aty�cska orra al�. Tudta ugyan, hogy ebb�l m�g nagy baj lesz, mert a Fels� Vil�g ura ha megharagszik, csak a nagy �g tud�ja, mi lesz akkor!

  Arany Aty�cska a Tetejetlen Fa hegy�b�l menten �szrevette, hogy L�dv�rc el�mer�szkedett a hetvenhetedik m�lys�gb�l. L�tta azt is, hogy mit mivel a gyal�zatos. Iszony� haragba lobbant, h�borgott a Fels� Vil�g, mennyk�vet has�tott keresztbe-kasba az �gboltozatot. Aty�cska elhat�rozta, hogy gonosz tett��rt meglakoltatja L�dv�rcet, elpuszt�tja a f�ld sz�n�r�l. Hogy elveszejtse, felh�zta a palot�ja el�tt cs�rgedez� ez�st patak zsilipj�t, s h�t nap, h�t �jszaka engedte al� a vizet a f�ldre. Ittak a g�dr�k, a szakad�kok, legel�sz�r a hetvenhetedik m�lys�g telt meg az ez�stpatak viz�vel. L�dv�rc, mind ki�nt�tt �rge ugrott el� od�j�b�l.

  A hetedik napon tajt�kosan kicsapott a v�z a g�dr�kb�l.

  Egyszeribe odalett a gy�ny�r�s�ges f�ld, belepett a v�z�radat mindent. Odalett a selyemf�r�t, a cseng� barack, v�zben �lltak a ligetek.

  Arany Aty�cska felk�ld�tte n�p�t egy magas hegyre, s hogy az embereket megmentse, egy rakonca nagy tutaj �csol�s�ba kezdett. Nagy titokban k�sz�tette a tutajt, hogy senki m�g csak ne is sejthesse, mit akar, mit tervez, mire k�sz�l.

  M�g saj�t h�za n�pe se tudta, hol, merre j�r. Kor�n ment el hazulr�l, amikor m�g aludt mindenki, s k�s�n t�rt haza.

  A palota m�g�tti gy�m�nt erd�ben volt egy hegy, a Vil�g Hegy, annak mindenik oldala gy�m�ntk�vekkel volt kirakva; a d�li s�rg�val, az �szaki pirossal, a keleti ez�st�sfeh�rrel, a nyugati meg szurokfeket�vel, a rakonca tutajt e hegy �rny�k�ban �csolta.

  Minden reggel megmosdott az �l�-hal� v�zben, ett�l var�zser�t nyert, s olyan iszony� nagy ereje t�madt, hogy az emberder�k vastags�g� f�kat is k�nny�szerrel led�nt�tte, s mint v�kony p�lcik�t illesztgette egym�s mell�.

  Hogy s mint t�rt�nhetett, azt nem tudom, de annyi biztos, hogy a p�rul j�rt L�dv�rc tudom�st szerzett a dologr�l. Ez�sth�gcs�n felm�szott a Tetejetlen F�ra, s �reg koldus k�p�ben belop�dzott Arany Aty�cska palot�j�ba. Sz�p sz�nes szalagot adott az egyik szolg�l�l�nynak, s nagy titokban faggatni kezdte:

- Nem tudod, hov� j�r a te �reg gazd�d?

- �n azt sem tudom, hogy elj�r hazulr�l – felelte a l�ny. – Azt tudom csak, hogy est�re egy d�zs�ban mindig oda kell k�sz�teni neki az �l�-hal� vizet, mert reggel abban mosdik.

  Erre L�dv�rc azt mondta a szolg�l�nak:

- Kapsz t�lem m�g tark�bb p�ntlik�t is, ha �gy elrekkented a mosd�vizet, hogy gazd�d, hogy gazd�d nem tal�lja meg.

  Adott h�rom szalagot a l�nynak, teny�rnyi sz�les sz�p k�ket. A l�ny sz�t fogadott, a vizet elrekkentette, s �gy m�snap reggel Arany Aty�cska mosdatlanul ment el hazulr�l.

  Hozz�fogott a munk�hoz, mint m�skor, de most eg�sz haz�ig elhallatszott a kop�csol�s.

  L�dv�rc ezt v�rta csak. Nyomban kisz�k�tt a palot�b�l, �s f�t�l f�ig surrant a csattog� hang ir�ny�ban. M�r csak egy ny�ll�v�snyire volt a hegyt�l, amikor Aty�cska meghallotta l�pteit, elmosolyodott, s gondolkozni kezdett, hogy is j�rjon t�l az esz�n. K�r�ln�zett, s l�tja, hogy sz�p nagy a harmat, kapta mag�t, s megmosdott benne.

  Egyszeriben olyan vastag k�d ereszkedett al�, hogy se t�, se tova, L�dv�rc m�g az orra hegy�t sem l�thatta, nemhogy egy l�p�st tehetett volna el�re.

  Megsz�gyen�lve, dolgav�gezetlen visszaosont a palot�ba.

  M�snapra �jabb csalafintas�got eszelt ki. Intett a kis szolg�l�l�nynak, megint h�rom sz�nes szalagot nyomott a mark�ba, s �gy sz�lt hozz�:

- �rp�b�l �s koml�b�l s�ritalt erjesztettem. Itt van a kup�ban. K�stoltasd meg gazd�ddal, megl�tod, mindj�rt j�kedve kerekedik. Azt�n faggasd ki, hol, merre j�r, neked biztos el�rulja titk�t.

  M�snap a l�nyka �gy is cselekedett. Megk�stoltatta a s�ritalt. Gazd�ja ivott bel�le, s menten ler�szegedett. Kacagott nagyokat, s j�kedv�ben kurjongatott, m�g az als� f�ld�n is egyszeriben ragyog�bb lett a ny�r.

  Ekkor a szolg�l�l�ny megk�rdezte:

- Merre j�rt, j� gazd�m, eg�sz nap?

- Rakonca tutajt �csolok az erd�ben az �n n�pemnek, hogy meg ne fulladjanak a v�z�z�nben.

  Ezt akarta csak tudni a szolg�l�l�ny. Szaladt L�dv�rchez, s amit hallott, mindent elmondott neki.

  L�dv�rc ekkor feltette mag�ban, hogy amennyiben csak tudja, nehez�ti Aty�cska munk�j�t. Eldugdosta a h�ncsk�telet, ellopta a bark�csol�szekerc�t, bokorba rejtette az emel� rudakat, elf�ldelte az �keket. Mindez azonban mit sem haszn�lt. Arany Aty�cska a tutajt a sz�zadik esztend� utols� napj�ra elk�sz�tette.

  Lenn addigra a v�z meghaladta a magasabb hegyeket is, s tajt�kos hull�maival nyaldosta m�r annak a hegynek a cs�cs�t, melyen az emberek megtelepedtek. M�r �ppen elnyelni k�sz�lt �ket a hull�m, amikor aty�cska vask�t�len leeresztette a tutajt. A roppant alkotm�ny mint valami �ri�s mad�r toccsant a tajt�kos v�zre.

  Az emberek �r�m�kben nagyot ki�ltottak, majd fiastul, macsk�stul, egerest�l r�telepedtek. Olyan nagy volt a tutaj, hogy m�g a vad�llatokb�l is f�rt r�, minden fajt�b�l egy- egy p�r. 

  Arany Aty�cska ekkor megnyugodott, hogy fiai megmenek�ltek. L�dv�rcet pedig lekergette a f�ldre. A beste l�lek hirtelen egy k�gy� b�r�be b�jt, ut�na�szott a tutajnak, s egy elef�nt f�le alatt elrejt�z�tt.

  V�gre sok�ra leapadt a v�z, �s az emberek hossz� bolyong�s ut�n sz�razra ker�ltek. L�dv�rc is partra sz�k�tt, s �r�m�ben, hogy megmenek�lt, a mark�ba k�p�tt. H�t csud�k csud�ja, a k�p�sb�l egy torzonborz s�rk�ny, Kalam�na ugrott el�, s �gy ki�ltott:

- Itt vagyok, j� gazd�m, mit parancsolsz?

- J�, hogy itt vagy! Nyomorgasd az embereket! – parancsolta L�dv�rc. – Puszt�tsd, fosztogasd �ket, egy percig se hagyj nekik nyugtot. �lljunk bossz�t Arany Aty�csk�n! Szomor�tsuk meg az emberek �let�t, Puszt�tsuk Aty�cska n�p�t, ahogy csak tudjuk!

 - S az�ta – fejezte be az �reg Puszta a t�rt�netet – nyomorgat benn�nket Kalam�na. Mert azt m�g soha nem �rultam el nektek, hogy mi vagyunk Arany Aty�cska n�pe, akik a v�z�z�nb�l a tutajon megmenek�lt�nk. Ez�rt nyomorgat h�t benn�nket a s�rk�ny, mert mi nem hajlottunk L�dv�rc szav�ra. Most m�r tudhatj�tok, hogy mif�le gy�k�r ez a Kalam�na. B�v�s ereje van. Ha valaki megtudn�, hogy miben rejlik az ereje, akkor gy�zhetn�nk csak le �ket.

  A fi�k egym�sra pillantottak. A sz�v�k megremegett. Sz�pmez� Sz�rnya szeme megcsillant, �s �gy sz�lt:

- Ha addig �lek is, �n megtudom, hogy hol az ereje!

- �, te kis vakarcs! – sz�lalt meg ekkor egyik fitestv�re. – Te m�g f�l fog�ra se vagy el�g! Beletesz a zseb�be!

  Az �reg Puszta nem figyelt a gyerekeire. Mintha nem is hallan� �ket, folytatta:

- A v�z�z�n mindent �sszerombolt, de a vil�gnak van m�g egy aranyos szeglete, ahol akkur�t �gy volt most is, ahogy r�gen volt. De biz azt �n nem tudom, hogy hol, merre van az a szeglet.

  A t�z utols�t lobbant, s lehunyta szem�t. A fi�k f�rt�s gub�t h�ztak magukra, s a csillagos �g s�tra alatt elaludtak a puha p�zsiton.

  Csak Sz�pmez� Sz�rnya szem�re nem j�tt �lom. Apja mes�je j�rt az esz�ben. Kerekre nyitott szeme versenyt f�nylett a csillagokkal. Ha az �jf�l olvasni tud, b�tor szem�b�l ezt olvashatta volna ki:

- �, mi�rt is vagyok ilyen kicsike? �, csak sz�rnyaim n�hetn�nek, mint a mad�rnak! Tudom, hogy megemlegetn� ezt a percet Kalam�na. Tudom! Azt�n addig rep�ln�k, am�g az aranyos szeglet nyom�ra nem bukkann�k! Lesz m�g nekem sz�rnyam! Meg�llj, Kalam�na, meglellek!

  Azt�n az aranysz�r� b�r�ny jutott esz�be. M�g a f�v� sz�lt�l is �vta, a tenyer�b�l etette, maga itatta. Ezt a kedves, j�mbor j�sz�got rabolta el a rettenetes Kalam�na. Vajon legelhet-e a kis birka kedv�re a selyemf�r�ten? �nt�tt-e a s�rk�ny friss vizet itat�v�ly�j�ba?

  A kis b�r�nyra gondolt, amikor elaludt. Vajon bev�ltja-e fogadalm�t?

3. Mosolyogj, sz�p h�gom!

D�lib�b �s Tengerbe Pillant� a s�torban tett-vett, am�g a fi�k apjuk mes�j�t
hallgatt�k. A t�gas s�tor k�zep�t ny�lt t�zhely foglalta el. Reggeltıl estig �gett
rajta a t�z, s a vash�roml�bakon �st�kben v�z melegedett. Az ajt�val szemben a
t�zhely m�g�tt alacsony l�b� asztal �llt, m�g�tte az �reg Puszta �lısz�ke (ez volt
a fıhely), ettıl jobbra volt a f�rfiak oldala, balra az asszonyok�. A s�tor fal�t festett
deszka�gyak szeg�lyezt�k, melyeket vastag nemeztakar� bor�tott. A s�tortart�
rudakon szınyegek l�gtak, a padl�t �llatbır�k bor�tott�k. Egy ruh�kkal teli d�szes
szusz�kl�da mellett, az asszonyok hely�n �llott a k�t l�ny rokk�ja. A l�nyok nem
k�borolhattak a b�r�nyokkal a tejillat� puszt�ban. �ll� nap �ltek a rokka mellett,
sodort�k a sz�lat, ny�lazt�k a sz�szt, s ha egy-egy k�posztafej nagys�g� gombolyagot
felfontak, akkor oda�ltek a sz�vısz�k mell�, s szıtt�k a v�sznat, az ingnek
val�t, a lepedıt.
Az �reg Puszta feles�ge mostoh�ja volt a sz�ps�ges D�lib�bnak. �gy azt�n a
l�ny kev�ske �r�me is mindig megkeseredett. A gonosz mostoha gy�t�rte, boszszantotta,
v�rig k�nozta. M�r hogyne bosszantotta volna, amikor oly sz�p volt D�lib�b,
hogy re� ink�bb lehetett n�zni, mint a napra. Eper volt ajaka, k�t szeme k�t
csillag, az orc�ja k�t piros alma, haja kakukkf�, dereka n�dsz�l. Ha erdın j�rt,
aranyos sz�rny� kakukkmad�r k�sz�nt�tte, ha mezıben s�t�lt, a pacsirta neki
�nekelte a legszebb dal�t. De ha otthon egy percre le�lt, az anyja r�gt�n becsm�relte:
– M�r megint l�g�zod a l�bad, csak t�tlenkedsz. Itt revesedik a sarokban ez a
sok rocska. S�t�lgatni tudsz a mezıben, magadat ringatni, derekad risz�lni, hogy
nem t�rik el egyszer az a n�dsz�l derekad! A kakukkal tudsz feleselni, de a rocsk�k
mosatlanok, tejesek! L�dulj, �bl�tsd meg a patakon, am�g j�kedvemben tal�lsz!
– De hiszen, j� any�m, tiszt�k ezek a rocsk�k – ellenkezett D�lib�b. – �n magam
s�roltam ki ıket egy sz�lig. Nincs ezeken akkora szeplı se, mint egy pici
m�kszem.
De alig ejtette ki ezt a sz�j�n, volt nemulass! M�r iramodhatott is ki az ajt�n,
mert ut�narep�lt a sepr�, a fakan�l, a m�kt�rı, de m�g rocsk�b�l is vagy h�rom.
Ha Sz�pmezı Sz�rnya nem siet v�delm�re, bizony alaposan eld�ngeti a gonosz
mostoha. Azut�n val� nap d�lut�nj�n is, hogy az �reg Puszta Kalam�n�r�l mes�lt
fiainak, kikergette D�lib�bot az anyja a patakra.
Ragyogott a sz�p ny�r. A kerek napkorong az ez�stpatak viz�n t�ncolt. D�lib�b
aranyos f�v�nnyel d�rzs�lte, s�rolta a rocsk�kat. Az ez�stpatak viz�ben halacsk�k
ugr�ndoztak; k�r�ld�ngics�lt�k D�lib�bot a m�hek, vill�sfark� pillang�k sz�lltak
sz�p kakukkf�-haj�ba. M�g azok sem tudt�k a szomor� l�nyk�t felvid�tani. Amikor
k�sz lett a rocsk�kkal, h�na al� kapta ıket, s indult fel az udvarra.
Fell�pett a partra. Feln�zett, �me, egy ismeretlen ifj� �llt elıtte.
V�llas leg�ny volt; barna arc�ra pr�mes s�veg borult. Ragyog� feh�r poszt�ruh�j�t
piros h�mz�s tark�zta. Annyi volt rajta a h�m, a varr�s, mint a vir�g a r�ten, a
poszt�t eg�szen bebor�totta. Bal oldal�n g�rbe kard cs�ng�tt, jobboldalt tegeztart�
�tıd�tt a t�rd�hez, tarsoly�t aranyb�l form�lt gy�ny�r� napkorong d�sz�tette.
D�lib�b ilyen sz�p leg�nyt m�g nem l�tott �let�ben.
– Mosolyogj, sz�p h�gom! – k�sz�nt�tte az ifj�.
– Mosolygok! – v�laszolta D�lib�b csendesen, s leengedte k�tıj�t, melyet az
elıbb felt�z�tt a derek�hoz.
– Nem mer�ten�l sz�p tiszt�ra s�rolt rocsk�dban patakvizet? Nagy utat tettem
meg, s szomj�hozom.
– Mer�tek �n, amennyi csak kell! – ser�nykedett D�lib�b, megmer�tette a patakban
a rocsk�t, s odany�jtotta az ismeretlen leg�nynek.
Az j�t h�zott belıle, �gy tett, mintha a h�s itallal szomj�s�g�t oltan�, szempill�i
m�g�l azonban egyre D�lib�bot leste. Tekintete v�gigsiklott gy�ny�r�s�ges
haj�n, s megb�multa csillagszemeit. Ilyen sz�p l�nyt m�g nem l�tott �let�ben.
Ivott, azt�n megbiccentette a fej�t:
– Ezt soha nem felejtem el neked, sz�p h�gom!
A rocsk�t visszaadta, k�sz�nt s elsietett.
D�lib�b elb�v�lten �llott a patakparton, mintha csak f�ldbe gy�kereztek volna
l�bai. B�mult a sz�p leg�ny ut�n, akinek v�llas alakj�t hamarosan elfedt�k a f�zfabokrok.
D�lib�b sem �csorgott tov�bb, szaladt a rocsk�kkal a s�torba.
No, oda j�kor �rkezett! Mostoh�j�t cudar kedv�ben tal�lta. Alighogy �tl�pte a
k�sz�b�t, �gy haristolt a f�l�be:
– Te vil�gker�lı fekete holl�! Hol j�rt�l? Hol csavarogt�l? Lopod a dr�ga napot!
M�g sz�raz kenyeret se �rdemelsz. Nem sz�gyelled a d�zs�t mosatlanul el�m
rakni?! Hol kujtorogt�l ilyen sok�ig?
D�lib�b nem merte bevallani, hogy az ismeretlen leg�nnyel t�lt�tte el az idıt.
Ha megmondja, kenderk�t�llel v�resre veri mostoh�ja. Ott l�gott a mostoha keze
�gy�ben a k�t�l, a m�kt�rı mellett!
Ez�rt azt�n f�llentett nagy hirtelen�ben:
– A v�z elragadta a kendımet, s mire kihal�sztam, beesteledett.
– Mutasd csak azt a kendıt, l�ssam, vizes-e? – kerepelt a mostoha, s m�r elıre
vihogott, mert bizonyosra vette, hogy rajtacs�pi a l�nyt a f�llent�sen.
D�lib�b keszkenıj�t ugyan n�zhette! Nem volt abban sz�raz m�g egy ujjnyi
sem, a l�nyka hull� k�nnye harmatozta be.
A mostoha l�tta, hogy fels�lt. N�gyszer, �tsz�r is megtapogatta a kendıt, m�g
v�gre visszaadta. A rocsk�t bel�kte a sarokba, �s �gy sz�lt:
– Szerencs�d, hogy igazat sz�lt�l, k�l�nben agyon�t�ttelek volna! – azzal bel�kte
a l�nyt a sutba, s nem adott neki m�g korpalevest sem. Nagy m�rg�ben, haragj�ban
feltette mag�ban, hogy m�snap meglesi. H�tha m�giscsak hazudott?
Ahogy a mostoha lehunyta a szem�t, meglebbent a s�torajt� szınyegje. Sz�pmezı
Sz�rnya l�pett be, s egyenesen a h�g�hoz sietett. Odas�gta D�lib�bnak:
– Van egy titkom. M�g az �desap�mnak sem mondtam el. Holnap megsz�k�m
hazulr�l.
– Ugyan mi�rt sz�kn�l el?
– Hıs szeretn�k lenni, s olyan vit�zt keresek, akitıl megtanulhatom a hısiess�g
tudom�ny�t. B�cs�zom tıled, kish�gom. �lj boldogul, s gondolj n�ha r�m, hogy
hol, merre j�rhatok utamon. A mostoh�t�l meg ne f�lj, mert hogyha visszaj�v�k, s
meghallom, hogy b�ntott, jaj az �let�nek!
– Ne hagyj el!
– Ne f�lj, az�rt nem hagylak el. Visszaj�v�k hamar. Csak aludj nyugodtan,
szemmel tartom �n a mostoh�t!
– Nekem is van titkom! H�tpecs�tes titok! – s�gta D�lib�b.
– Csak nem akarsz te is vil�gg� menni?
– El�rulom a titkom, de �g�rd meg, hogy nem sz�lsz r�la senkinek.
– B�zhatsz bennem. Mondd csak b�tran, ami a sz�vedet nyomja.
– Egy idegen vit�zzel ismerkedtem meg a patakon. Nem is tudom, honnan j�hetett,
egyszerre csak elıttem �llt. Olyan sz�p ruh�ja volt, olyan gy�ny�r�ek voltak
fegyverei, hogy csak valami nagy vit�z lehetett.
– S nem k�rdezted meg, hogy kicsoda?
– Mire k�rdezhettem volna, m�ris b�cs�t intett, pedig szerettem volna m�g hallani
a szav�t. Olyan volt, mint a l�gy muzsika. Holnap ilyent�jt megint kimegyek
a patakra, h�tha elj�n…
– Tudod mit, ha elj�n, k�rdezd meg tıle, hogy vit�z-e igaz�n. S ha az, k�rd
meg sz�pen, hogy �lljon sz�ba velem. H�tha tudja, hogy miben �ll Kalam�na hatalma?!
– J�, megpr�b�lom! – s�gta D�lib�b, s azzal a k�t j� testv�r elb�cs�zott egym�st�l.
M�snap, ahogy az utols� rocsk�t is tiszt�ra s�rolta, felpillantott, s elıtte �llt a
feh�r poszt�ruh�s leg�ny. Mint a piros r�zsa, ha fels�t a nap, olyan volt az arca,
amikor D�lib�bra pillantott. K�sz�nt, s �gy sz�lt:
– Nem adn�l-e egy csupor tejet? Nagy utat tettem meg, igen meg�heztem.
D�lib�b t�r�lt-fordult, s hamarosan egy csupor tejjel t�rt vissza. Odany�jtotta
az ismeretlen leg�nynek. Remegett a keze, amikor �tadta, a sz�ve hevesen dobogott.
Szerette volna, ha sz�l hozz� a leg�ny, s v�rta, hogy k�rdezzen. Hi�ba �g�rte
meg fi�testv�r�nek, csak nem merte megsz�l�tani… Az idegen leg�ny pedig megitta
a tejet, sz�pen megk�sz�nte, majd v�ratlanul �gy sz�lt:
– Sz�p h�gom, az �ton elvesztettem zsebb�li kendımet. Nagy �t �ll m�g elıttem.
Sok�ra �rek haza. Ebben a nagy melegben megizzadok, s kellene a keszkenı.
D�lib�b elıh�zta h�mzett kendıj�t, s �tny�jtotta. Az ismeretlen leg�ny �rezte,
hogy nedves. Gyorsan megk�rdezte:
– Patakba ejtetted, ugye, az�rt ilyen harmatos?
D�lib�b nem merte el�rulni, hogy ma is s�rt h�rom sort, az�rt vizes a keszkenıje.
H�t gyorsan r�felelte:
– Ahogy a rocsk�t s�roltam, a patakba hullott.
Az ismeretlen leg�ny biccentett. S mire D�lib�b valamit is k�rdezhetett volna,
gyors l�ptekkel elt�vozott.
D�lib�b csak �llt a v�zparton, szomor�an lehajtotta fej�t, n�zte a parti nefelejcseket.
Sehogy sem tudott elindulni. Nagy sok�ra azt�n csak r�sz�nta mag�t, s
hazament.
Mostoh�ja m�r a s�tor elıtt v�rta. Cs�r�lt-p�r�lt, �gy j�rt a kereplıje, mint a
motolla. Faggatta, hol, merre j�rt oly sok�ig, v�gre is m�rgeset f�jva r�ki�ltott:
– Ha meg nem mondod, menten agyon�tlek!
Szeg�ny D�lib�b egyik l�b�r�l a m�sikra �llt. Semmi okos nem jutott esz�be,
hirtelen kiny�gte h�t azt, amit tegnap is mondott, hogy a keszkenı a v�zbe esett, s
mire kihal�szta, beesteledett.
Erre cik�zott egy haragosat a mostoha szeme:
– No, akkor mutasd a kendıdet, hadd l�ssam, vizes-e?
D�lib�b a kebel�be kapott, de ott csak a zsebkendı h�lt hely�t tal�lta. Sz�rnyen
megijedt, hogy most kit�lti rajta m�rg�t a nagyindulat� asszony. Ism�t f�llent�shez
folyamodott h�t:
– El is felejtem, kiesett a kebelembıl. Kerestem is, de a s�t�tben m�r nem tudtam
megtal�lni.
A mostoha megragadta D�lib�bot.
Ekkor azonban meglibbent a s�torajt�, �s Sz�pmezı Sz�rnya toppant be. Alig
v�rta m�r, hogy h�g�val besz�lhessen. Haragosan pillantott a mostoh�ra.
– Hagyja azt a l�nyt, egy ujjal se merjen hozz�ny�lni, mert nem �llok j�t magam�rt!
Bizony elveszett a kendıje. Tılem is k�rdezte, hogy nem l�ttam-e valamerre.
A mostoha eleresztette a l�nyt, mintha hinn�, amit Sz�pmezı Sz�rnya mond, s
�gy sz�lt:
– J�l van, �des l�nyom, holnap majd megkeresed s megmutatod!
Lelk�ben pedig �gy h�borgott: most m�r biztosan tudom, hogy g�rbe �ton j�r
ez a l�ny! Holnap megyek s meglesem! Jaj az �let�nek, ha hazugs�gon kapom!
D�lib