Wass Albert :Búcsú

Már eltűnt régen a
hajó Veled

és én még mindig
kendőt lengetek.

s amíg távolba réved a
szemem:

arcod vonásait
idézgetem.

tengerverés csapdos a
partokon:

benne hangod zenéjét
hallgatom.

S a szélben, mely
hajamba beletép,

ott érzem még a kezed
kezed melegét.

De mindez búcsú már,
tudom nagyon.

Elnyel a távol,
mint egy ősvadon.

Pókok szövik be
lépteid nyomát,

holnapra új lakót kap
a szobád,

s elönt a hétköznapok
bús sora,

mintha nem is lettél
volna soha…

Csak én állok még itt.
De már ködöt

lehel a tenger
árnyékod mögött,

s míg lengetem a
kendőm, lengetem:

emléked lassan
eltemetgetem.