Wass Albert: Hajótörött
"Hajótörött vagyok a tengeren. Palackomat a tengerbe vetem. Belesóhajtottam a sorsomat, Félelmemet és sok bús gondomat. S most száz pecséttel elzárt bánatom a hullámok kedvének átadom. Merül, örökre tán, a mélybe le s aranyhalacskák játszanak vele. De lehet, hogy még perce jő neki, s egy bús hullám majd egyszer fölveti. S kidobja egy kéz „tán az Istené” egy gondtalan kor lábai elé. Borzadtan olvassák, kik rátalálnak és úgy suttogják döbbenve egymásnak. „Valahol szörnyű vihar lehetett… S a viharban egy nemzet elveszett…!” |