A legtöbben azért jöttünk ide, hogy elszökjünk az elől az élet elől, ami úgy nyomta a vállunkat, mint valami rabiga…Aztán egy napon a ti gyerekeitek és unokáitok épp azt teszik majd, amit mi: néhány száz mérfölddel nyugatabbra költöznek, hogy elmeneküljenek, és olyan világot találjanak, amit még nem rontott meg a mohóság…De mi lesz , ha elfogy a tér, és már nem mehetnek tovább?

(Eliza)

Alkonyodás közeledett lassan az erdőn, Csöndes és tavaszi szagoktól terhes alkonyodás volt ez, rigók füttyentettek bele szeszélyesen, s a patak, mely lent a fenyők között veresedett, olyan volt, mint egy ideges szív. A szellő is teljesen rendszertelenül bújkált a fák aközött, majdnem céltalanul, mint a szerelmes gondolat. Néha fölfelé jött a fenyők alatt, megsimogatta  a kérges törzseket, átborzolt a mohán, s érintésével remegésbe hozta a tűleveleket, melyek különösen érzékenyek voltak akkoriban. Aztán egészen váratlanul elfordult oldalra, megtapogatta langyos ujjaival a málnák rügyeit, a tekervényes szarvascsapások nyomán tovatévelygett az irtás sűrűjébe, hogy onnan hirtelen újra lerohanjon a patakhoz, s a juharfák alól felkapva néhány ősz óta fonnyadó levelet, jókedvűen belevágja a sustorgó vízbe.

(Magyar örökségünk)

  A Hold és a csillagok lenéztek a házakra és a házak dideregve húzták be fekete ablakszemüket hegyes kucsmáik alá. Szürke köd nyújtózkodik a rétek felől, nyirkosan tapad a kerítésekhez és a falu keserű füstszagot lehel tőle.