Nemi erőszak, vérfoci és szép szakállak

2007 szeptember 15-e azzal fog bevonulni a történelembe, hogy ezen a napon volt a szigethalmi vikingcsata. A magyar vikingek szoros küzdelemben győztek a magyar vikingek ellen. A csapatok kardokkal, bunkósbotokkal és kopjákkal támadtak egymásra, a végén pedig vérfocival vezették le a feszültséget.

A hétvégén időutazást tettünk a XI. századba, ahol kiderült, hogy még ennyire sem voltak elhatárolhatóak a nemzetiségek, mint most. A nemek annál inkább.

Mikor odaértünk II. Vikingfesztivál helyszínére a szigethalmi laktanya melletti E-ME-SE Parkba (Európai Középkori Skanzen - European Medieval Settlement), a vikingek épp pajzsfalba tömörültek. A várfalról tízéves forma harcosok röhögve lőtték őket nyilakkal, de végül a drabális vikingeknek sikerült áttörniük a falon, és elkezdődött, ami ilyenkor el szokott kezdődni. A nemi erőszak. A várbéli nőket kihurcolták a csatamezőre, és gyakni kezdték őket. Akinek pedig nem jutott szabad nőfelület, az szurkolt az éppen gyakónak. A látvány sokkoló volt, hiába ez csak játék, azért egy ilyen vikinghorda félelmetes, és ugye régen ez tényleg így ment. A meggyalázott nők ezután négykézláb, de vidáman kimásztak a csatatérről, és elkezdődött az ütközet.

Háború

„Az a feladatuk, hogy akár életük árán is megmentsék a falut” – hallatszott a hadvezérnek tűnő, ám most csak a moderátor szerepét betöltő középkori harcos hangja a hangszóróból. A harc levezénylője, Magyar Attila [1] (nomen est omen) valójában az egész Vikingfesztivál szervezője, és a hagyományőrző E-ME-SE Park megalapítója. A szép férfi másfél éve a skanzen egyik jurtájában él, és életmódrekonstrukciót folytat, hogy többet megtudjon a korról, a XI. századról. Vikingjei „hőőő” „hűű” vagy „aaaaaaaargh” csatakiáltásokkal, pajzsaik és husángjaik ütemes verésével hergelték magukat a küzdelemre. Ilyet szerintem mindenkinek látnia kell egyszer az életben, nagyon jó. Maga az összecsapás, a legizgalmasabb rész nem tartott tovább pár másodpercnél, a vikingek főleg saját öltözetük áldozatául estek, a nagy kavarásban lehúzta őket a ruhájuk súlya.Aztán egyszer csak valaki üvöltött egy nagyot, és ezzel eldőlt, hogy melyik csapat nyert. Ezután varázslatos botokkal felébresztették az elesetteket, majd még lejátszottak két csatát. „Miután kiderült, hogy magyarjaink nem tudták megvédeni erődjüket, egy barátságos csatára még összegyűltek” – konferálta fel a műsorvezető. A csatatéren egyébként hat cseh vikingharcos is harcolt a magyarok oldalán. „A vér dübörög az agyban, kirekesztve az értelmes gondolkodást, ezért aztán még egyszer fognak harcolni” – szólt a hangszóróból az utolsó vérengzés előtt.

Régi idők focija

A csata után a vitézek „átvedlettek”, ledobták vértjeiket, és vérfocira gyűltek össze. A vérfoci, mint Magyar Attilától megtudtuk, azért vér, mert folyhat közben a vér a játékosból. A látványos sportnak nincsenek szabályai, talán csak annyi, hogy meztelen felsőtesttel kell hódolni neki. Magyar szerint ez a focinak az őse, lovasok régen egy bőrdarabot vagy magát a jószágot – pl. kecskét - dobálták.

Hogy jönnek ide a vikingek?

Sokan az előadásokon kívül is próbáltak a XI. században maradni, egyesek például nem használtak evőeszközöket étkezéshez, és többen az udvariassági formulákat mellőzték előszeretettel. A szervező elmondta, hogy sokan valószínűleg azért vágynak vissza ebbe a korba, mert ez még egy tiszta időszak volt. "A viszonyok egyértelműek voltak, a férfi férfi volt, a nő az nő, és nagyon fontos volt a becsület" - magyarázta.

De hogy mi köze a magyaroknak a vikingekhez, azt is elmondta. Egy elmélet szerint Szent István testőrsége egy 6-800 harcosból álló viking gárda volt. Azért voltak nagyszerű harcosok a vikingek, mert náluk tradíció, hogy fontosabb a dicső halál, mint saját életük mentése. A marcona figurák ha kialkudtak egy rendes zsoldot, akkor akár az életüket adták urukért. Technikailag pajzshasználatban és a kétkezes dán baltázásban nyújtottak kiemelkedőt.

Nem a méret a lényeg, hanem hogy hogyan áll

Mikor az esti szél elkezdte borzolni a szakállakat, megkezdődött a szakállszépségverseny. Szakállban még gyúrniuk kell az indulóknak, mi valami ilyesmire [2] számítottunk a programajánlót olvasva, de azért voltak tehetséges versenyzők. Sok helybéli nő mondta, hogy jöttek megnézni a jó, szakállas pasikat.

Nem voltak szőrös szívűek, hiszen három kategóriát is indítottak: természetes teljes szakáll, természetes félszakáll (amikor a szőrfolyamatban megszakítás van) és szabad stílus. Így szinte az alig látható, szinte csak borostának nevezhető szőrzettel is simán lehetett indulni, és meg is tették. A legextrémebb szakáll a nagy loboncokon kívül egy befont, de nem túl hosszú szakáll volt, és indult egy kerekesszékes úr is, aki meg is nyerte a félszakáll kategóriát, bár mi nem láttuk, mert a középkori vár, ahol tartották a versenyt, nem volt akadálymentes.

A szakállverseny hangulatát a csatától és a vérfocitól felhevült férfiak korablei beszólásai varázsolták még korhűbbé. „Nem a méret a lényeg” – mondták, vagy „a kevesebb néha több” vagy „A lábad nem szőrösebb?” vagy „Na még a kislány is sírva fakad tőled”.

Arcszőrfétis

A hagyományos szépségversenyek mintájára a versenyzők körbevonultak a sorszámukkal. Ehhez képest annyi extrát megkövetelt a verseny specifikussága, hogy felvonulás után a zsűri megtapogathatta és beletúrhatott a versenyzőbe. Az egyik lelkes, középkori öltözékű hölgynek (a zsűriben csak nők voltak) például olyan szintű szakállfétise volt, hogy a végére teljesen elvörösödött az arca az izgalomtól. Minden valamire való versenyzőt organoleptikus vizsgálatnak vetett alá. Megpuszilta, és saját arcához dörgölte a férfias szőrzetet, és közben kuncogott, szinte az önkívületbe juttatva magát ezzel. Tehát ha valamelyik induló addig nem jött volna zavarba a vonulástól, azt a dörgölőző hölgy a végén elintézte.

Kifelé menet még belecsöppentünk egy autentikus zenei előadásba, ami a skanzen zöldségeskertjében zajlott. A gitáros a szakállszépségverseny győztesét, a háromgyerekes, Jézus kinézetű férfi énekét kísérte, és itt végképp felderengett valami abból, hogy milyen lehetett régen Woodstockban. Mindent összevetve az ötszáz forintos belépő biztosan megérte a javarészt helybéliekből álló közönségnek. Bár az autentikus ételekből csak műanyagtányéros gulyáslevest találtunk.

Forrás: www.index.hu