Hazaárulók akadtak minden időben. Előbb, vagy utóbb ítélt fölöttük a nemzet, s ítélete ellen nem volt fellebbezés.
Az elmúlt évtizedek nemzetközi, helyesebben hazátlan és nemzetbontó szellemi irányzata azonban hézagot nyitott a társadalom ítélőképességén, s abban a hézagban megjelent az új kor lovagja, a kávéházi hős, aki milliókat keres, a szélhámos, aki milliókat csap be. Megjelent elegáns öltönyében, unott arcával, cinikus vicceivel, tömött pénztárcájával, és a csodálkozó társadalomnak bemutatta a modern hazaárulás művészetét.
Mert csak úgy püffedt a jóléttől: a kávéház természetesen azonnal melléállt, majd a kabaré, a színház, s a gazdátlan utcai irodalom egy-kettőre lovagjává avatta. Vitézi tetteit hirdették széltében a márványasztalok között, ódákat zengtek hősiességéről, leleményességéről, életrevalóságáról, cinizmusáról, s arról, hogy nem ismer hazát, nemzetet, becsületet, erkölcsöt, törvényt, nem ismer semmit, csak a maga falánk érdekeit.
A társadalom nézte a színjátékot, előbb csodálkozott, aztán megdöbbent, majd a kabaré olcsó tréfái megnevettették, s végül tapsolt a bűvésznek, akinek minden sikerült.
Így született meg a modern hazaáruló. Kávéházi erkölcsbírák javaslatára a közvélemény lovaggá ütötte, s az eszmék zűrzavarában felserdülő fiatalság számára az élelmesség és a gyors meggazdagodás mintaképévé tették. Szellemi hatalmasságok hódoltak be előtte, s a konjunktúra hatlábú táltos paripáján vígan vágtatott új meg új kalandok után.
Istennek hála, megszűnt már az a beteges korszak mely létrehozta. (…) Valami azonban mégis itt maradt belőle, halványuló emlékén kívül. Annak a szellemnek néhány parányi széthullott darabja, mely ezt a modern hazaárulást eszménnyé tudta emelni.
Ugyanennek a szellemnek a hordozói azok az apró gonosztevők is, akik itt-ott, városon és vidéken egyaránt ravaszkodnak előre-hátra, s nem akarják megérteni, hogy az ő hitvány kis bőrüknél a haza jövendője sokkalta fontosabb. Nem akarják megérteni, hogy a haza, aki védi, tartja, hizlalja őket, s annak kijátszása nem egyéb, mint szembehelyezkedés a nemzet érdekeivel. (…) Nehéz és felelősségteljes harcot vívunk jövendőnk érdekében, s aki ebből a küzdelemből kivonja magát, aki a közösség érdekei mögött is csak a maga hasznát keresi, aki ravaszkodik, alattomoskodik, megkárosítja a nemzetet: az hazaáruló. Hazaáruló, a szó közönséges értelmében, és megérdemli, hogy a nemzet megvetésén kívül az igazságtevés büntető keze is lesújtson reá.
Ideje, hogy felébredjünk végre, és a társadalom egységes fellépésével kipusztítsuk magunk közül ennek a modern hazaárulásnak szellemét, mely kísérteni a múltból visszajár. (…) Ideje, hogy lerántsuk a leplet erről a múltból átöröklött ál-leleményességről, botcsinálta életrevalóságról. Mert ami alatta van, az hazaárulás, ocsmány és közönséges.
Hazaárulók akadnak minden időben. De ítél felettük a nemzet, és ítélete ellen nincsen fellebbezés!
Szamosvidék (Dés)
1942. április 4. 14. – 15. szám