Wass Albert:Csillagvirágok

Mikor a tavasz osztja csókjait,
S a zöld erdőkön napsugár ragyog,
Felébrednek a nedves pázsiton
Piciny,fehér kis földi csillagok.

A harmatcseppes rétek bársonyára
Fehéren hull ezer csillagvirág,
Felette lassan elsusog a szellő,
S az erdő szélén intenek a fák...

Volt egyszer egy csillag...fényes...ragyogó,
Ezüst sugártól tündökölt az ég,
Reggel is sokáig oltogatta
Erős fényét a kékes messzeség...

Egyszer meglátott messze valahol
Egy sápadt fényű testvér csillagot...
De elvesztette...s keserves bánatában
A horizonton végigvágtatott...

Aztán széthullott...ezer kis vadvirágra,
S a földre hullva többé nem ragyog...
A tölgyfaerdők pázsitszőnyegén
Keresik azt a sápadt csillagot...

Verseim piciny csillagvirágok,
S én egy olyan hulló csillag vagyok,
Ezer darabra tépve lelkemet
Keresem azt a testvér csillagot...