Õsz
Valahol sárguló avarba
kacagva tépnek a szelek,
valahol elmerengnek búsan
és fényvesztetten a szemek,
egy hófehérke kis koporsót
valahol csöndesen lezárnak,
valahol lombok dalolnak
halotti dalt az alvó nyárnak.
Valahol esténként bolyongva
bekószáljuk a könnyes utcát,
álmunkat hasztalan keressük:
õszi szelek már messze fújták,
nótáink is - döbbenve látjuk
lombbal, madárral messze szálltak...
úgy kísérjük ki, nóta nélkül
koporsóját a szõke nyárnak.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
