Wass Albert: Idill

Katlan homályban halott bükk hevert,
szép volt, szent volt, olyan, mint az ember,
akit a zúgó fergeteg levert.
S bár csak halott volt, szú-kirágta, mállott,
de büszke volt még így is: hegylakó;
ember előtte szív-dobogva állott.
A templomba, így, oltárnak talál.
A bükk-erdőben ő volt ott a Csend,
a bükkerdőben ő volt a Halál.

Ekkor jöttél te. Te voltál az Élet,
a holtakat két élő szemmel nézted,
neked a nagy halott nem imponált,
s egy kacagással leültél a tönkre.

Szellő osont a völgyön titkon át,
s én néztem, néztem, néztem ezt a képet:
ilyen gyönyörűt, különöset, szépet
együtt talán először alkotott
a Halál és az Élet.