Wass Albert: A zászlótartó
Letünt császárok díszemlékeinek
gazdátlanná tárult kőterén
lomhán hever a köd. Rom-oszlopcsarnokok
dúlt ívei alatt a törmelék
sárrá dagad. Egy kis árva utcalámpa
gyér fényt szitál s a ködbefulladt csöndben
csak egy-egy ember fáradt lépte kong.
A nagy parádék korszaka letelt.
Vihar cibálta szét a lobogókat,
a diadalíveket bombák döntötték porba
s a kürtöket belepte a penész.
Odúikból görnyedten előmásztak
a patkányemberek és szétcsoszogták
a zászlópompás díszemlékek nyomát.
Hanem ott bent, a dúlt lépcsők alatt
valaki állt a ködben, egyedül.
Feszesen és szálfamereven.
Ruhája rongyos, arca beesett,
de állt és merev jobbja markolja makacsul
a ködöt, mintha zászlót tartana.
Ő az: a zászlótartó névtelen legény.
Hűséggel állt és becsületesen,
mint akit ott felejtettek a nagyidők
néma jelként a vég hetetlen éjben.
Körülötte vakon átcsoszogtak
gondútjukon a patkányemberek
s szétrágnak eszmét és tradíciót.
de Ő csak áll.
Ha le is foszlik róla a rongy ruha.
Ha zápor veri, fagy sorvasztja testét.
Ha leköpik és szembenevetik.
Konok daccal a dúlt lépcsők alatt,
s magosra tartja föl a láthatatlan zászlót.
S míg mozdulatlan alakja előtt
kongó léptekkel jön-megy az idő
s a mindennapok robotemberkéi
meg sem látják tán, hogy ottan áll:
mögötte már a ködben, valahol,
kürtök harsannak és vezérszó csattan
s döngve menetelnek új hadoszlopok
újabb császárok zászlai előtt
a múltból át a jövendő felé!
München, 1947 december | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
