Wass Albert: Holló ének

Szerelmes párom, nézd: a hegygerincet

fehérbe vonta már a szőke dér,

s hol zeng-zugosan omlik a patak

halál-tarkázta lomberdőkbe tér,

s a lomberdőkön vér van és halál,

s véresre fázott már minden, amit

ajándékokba tékozolt a nyár.

Olykor meg halk szellők osonnak át,

és azt susogják: csalfa volt a hit;

s amit a holt Tavasz még itt hagyott:

eltemetik a bükkök lombjai.

És hallod-e:

felleg-magasból bűvös nóta száll,

nézd: ott testvér-Hollók vonulnak,

barangoló, szerelmes, kósza pár,

és arra szállnak mindörökre együtt,

ahol az ősz a dalt

és a virágot letarolta már…

Szerelmes párom, jer, menjünk az őszbe

s álljunk meg fent, a dérfehér tetőn

a legszomorúbb, legszebb bükk alatt,

nézzük: be szép, be szép a hervadás…

s ez a varázs, ez mind nekünk maradt.