Wass Albert: Koporsót küldök

                                                                               Tüzes szemű nyárasszonyomnak

Legyen a versem egy koporsó,

s legyen benne lelkemből egy darab

felöltözve, befektetve,

tisztességgel eltemetve.

És a fekete koporsóra

véssék föl a halott nevét:

„Itt nyugszik a legifjabb Szerelem,

Minden Szerelmek Anyjának fia.

Élt egy-két csókot, s egy rövid mesét,

béke poraira.”

A szertartásnál ne legyen beszéd,

csak néma fejhajtás,

s egy könnycsepp, mint virág.

Ne tudja senki más,

hogy ami bent pihen,

az egy egész világ.

Aztán valami Istenes erőre

dobassék a világűrbe ki,

hogy végtelen legyen a temetője.

Legyen belőle rakéta-hajó,

mely a világot száguldja körül,

és egyik csillagtól a másikig:

a szívemtől a szívedig röpül.