Wass Albert: Őszi hangulat. Szívem…

Szívem, ha majd a vándor-útra lépve

utánad nyujtanám árva-két kezem:

a hosszú útra eljönnél velem?

Amerre én megyek,

a róna arra nem dalolva vár:

ott már az ősz varázsa megjelent,

és a kacagást letarolta már.

Mert ott az út köd-oceánba vész,

s eretnek-váddal vár a golgotán.

s ki arra tér: végső szív-dobbanásig

tűz bélyeget visel a homlokán.

S vajjon, ha egyszer hajt a Sorsom:

harcolni vérvirágos tengeren,

szeretni fogsz-e úgy is, kedvesem?

S vajjon, ha majd megismered az útat,

s döbbenve látod: mennyi, mennyi vész;

útatlan végtelenbe elkísérsz?