Wass Albert: Szelek

Valahol egy fuvallat indult el,

látatlanul és észrevétlenül,

s mire a szomszéd hegytetőre ér,

egetverő viharrá lelkesül!

Fákat csavar ki. Lombokat rabol.

Felhőt szakít és bérceket tarol,

s az útja vér és vég és egyre vér!

Azután rengetegbe ér.

Már nem rombol, már nem is követel:

már csak egy síró, gyönge szél.

Azután fuvallat: bujkál és dalol.

A zeg-zúgos csalitba beletéved,

és aztán elenyészik valahol.

Valahol elindul egy gondolat,

látatlanul és észrevétlenül,

és eleme-bércen, lélek-völgyön át

egetverő eszmévé lelkesül:

korlátokat zúz, gátakat ragad!

Aztán sok-sok kis érzéssé szakad.

és minden érzés úgy elcsendesül,

ahogyan indult:

látatlanul és észrevétlenül.