Wass Albert: Vizek felett

Ó Istenem, de könnyű volna

az élet-terhek hordása,

ha tudnám azt, hogy minden könnyem

Valakinek a mosolygása.

Ha tudnám azt, hogy minden álmom,

amit az élet szétzilál,

valakinek valóra vál

és lelkem minden barázdája,

mit a sors naphosszat árkol:

neki lenne a boldogsága.

Ha tudnám azt, hogy míg bírom,

minden ütést érette annak.

Lélekölő fekete éjek

az Ő álmain virrasztgatnak,

minden derékba tört reményem,

őrlése száz malomkeréknek:

minden, amit csak reám mérnek:

simogatás egy Sorstestvérnek.

Mint tenger-őr elnéznék messze,

csalnám a vihart magam ellen,

vigyáznék: az Ő vitorlája

mindig fehéren lengedezzen,

s ahova akar, oda menjen.

Ó Istenem, de szép is volna:

így őrködni valakiért

vizek felett az őrtoronyba.